Kitettek magukért

2 órája

Somogyi tűzoltók hódították meg az ország legmagasabb székházát

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság október 19-én a MOL Campusban tartotta meg hagyományos lépcsőfutó-bajnokságát, amelyen a somogyi tűzoltók is rajthoz, mi több, dobogóra álltak. A MOL Campus Magyarország legmagasabb irodaépülete. A toronyház 29 emeletes, 143 méter magas, amelyben a versenyzőknek a rajttól a célig összesen 672 lépcsőfokot kellett megtenniük.

Harsányi Miklós

– A tűzoltók egyéni férfi és női kategóriában, illetve párosban is indulhattak– tájékoztatott a somogyi katasztrófavédelmi igazgatóság. – A szabályok értelmében a párosok tagjainak együtt kellett maradniuk, egy lépcsőfordulónyinál nagyobb távolságra nem távolodhattak el egymástól.

Lépcsőfutásban jeleskedetek a somogyi tűzoltók
Lépcsőfutásban jeleskedtek a somogyi tűzoltók Fotó: Somogy VMKI

A startpisztoly reggel kilenc órakor dördült el, ekkorra már készenlétben állt az a több mint kétszáz induló, aki az ország különböző pontjairól érkezett. Végül a 12 fős  somogyi csapat öt tagja állhatott fel a dobogóra: Landor Patrik  a I. korcsoport leggyorsabbjának bizonyult. A II. korcsoportban nyolcadikként ért fel a toronyház tetejére a siófoki Borbély György, kilencedikként a szintén siófoki Varga Martin. Tizenegyedik  lett Vidák Balázs, barcsi tűzoltóparancsnok. Szita Ferenc, a Böhönyei Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagja a huszadik helyen végzett. 

Lépcsőfutásban is jók a somogyi tűzoltók 

A férfiak III. korcsoportjában Kiss János, nagyatádi tűzoltó állhatott fel a dobogó tetejére, az ötven év felettiek kategóriájában Rostás Zsolt, siófoki iparbiztonsági felügyelő pedig a 11. helyen zárta a próbatételt. Női II. korcsoportban Hamarné Póhn Gabriella a dobogó második fokára állhatott fel.

Azt is közölték:  férfi párosok közt három siófoki duó tette próbára képességét: a Varga Martin - Borbély György páros bronzérmet nyert, Solymosi Barna Balázs és Csizmadia Norbert a hatodik lett, a Szabó Norbert - Fodor Zoltán Bence páros pedig a kilencedik. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában