emlékezés

2018.11.28. 17:00

Karácsonyi ajándék volt az író

A száz éve született íróra, Mándy Ivánra emlékeztek kedden a Takáts Gyula Emlékházban. A Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság által szervezett irodalmi teadélutánon, Fűzfa Balázs, az ELTE Savaria Egyetemi Központjának irodalomtörténésze tartott előadást. Az érdeklődők az író életrajzából hallhattak néhány érdekességet.

Marosi Gábor

– Karácsonyi ajándék volt Mándy Iván – fogalmazott Fűzfa Balázs. – Ezt egyik kritikusa mondta, azért mert az író december 23-án látta meg a napvilágot. A másik érdekesség, hogy Mándy nagyon szerette Buster Keaton amerikai színészt. A budapesti Toldi moziban 1995. október 5-én vetítették a művész filmjeit, az író akkor azt mondta, hogy „Buster Keaton-t látni és meghalni”, másnap reggelre pedig meg is halt Mándy Iván – tette hozzá az irodalomtörténész.

Mándy Iván nagyon termékeny író volt és több műfajban is alkotott. Pályafutását regényírással kezdte, ezen belül írt ifjúsági regényt is, a legnagyobb sikereit azonban novelláival érte el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában