Főzőverseny

2024.05.18. 18:21

Vadul forgatták a fakanlat a fonyódi palánkvárban

Fonyódon a vadételek, Balatonszemesen pedig a halételek főttek a kondérban a pünkösdi hétvégén. Mindkét település gasztronómia eseményén szép számmal ragadtak fakanalat a versenyzők. Az ételeket mindenhol komoly szakmai zsűri értékelte.

Marosi Gábor

Az eseménynek helyet adó, Fácános Palánkvár falain kívül is jól lehetett érezni a bográcsban és fazekakban rotyogó vadételek illatát. Minden csapat a saját ízlése és tudása szerint próbálta elkészíteni a gímszarvas ételt. A Fonyódi Fakanálforgatók áfonyás pörköltet főztek igazi somogyi gánicával, valamint szalonnás, erdei gombás, petrezselymes újburgonyával. Vázsonyiné Matyó Andrea a csapatának vezetője elmondta, a helyi gyermekotthont képviselik a versenyen és ha tehetik, más településeken is megmutatják tudásukat.

Néhány méterrel arrébb a Somogyi Fakanálforgató Suták ügyeskedtek. Barnamártás alapban párolták meg a dámszarvas húst és ebből szeleteket készítettek. Köretnek gánicát és a vajban, mézben párolt gyümölcsöket kínálták. 

 Az étel titka az alázat, a türelem, a vadhús, a főzés szeretete és a kiváló csapatmunka.

– hangsúlyozta Szabó Lászlóné a suták vezetője.

Szűcs Gábor és csapata a Kisalföld ízeit vitte el Fonyódra. A mosonmagyaróvári Kopasz és bandája több éve vesz részt a kolbásztöltő eseményen is, ezáltal kaptak meghívást a vadételek főzőversenyre. 

Áfonyalekváros, vörösboros, erdei gombás pörkötet készítettünk burgonyafánkkal, valamint tárkonyos, tejszínes vadragulevest.

– mondta Szűcs Gábor.

Farkas Gábor a Fonyódi Polgári Egyesület elnöke, a verseny szervezője lapunknak elmondta, a palánkvárban első alkalommal szervezték meg az eseményt, melyen tizenöt, zömében helyi és környékbeli csapat vett részt. Minden csapatnak egységesen biztosították a három kilogramm dámszarvas combot. Erdei Barnabás Fonyód alpolgármestere a versenyen arról beszélt, hagyományt szeretnének teremteni a vadfőző versenyből, Fonyódon ugyanis szinte minden hónapra jut valamilyen gasztronómia esemény.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában