Konferencia

3 órája

Nemeskürty professzor a történelmi ismeretterjesztés felkent apostola volt

A Magyar Corvin-lánc Testület székhelyén, a budapesti Roheim-villában rendeztek emlékkonferenciát Nemeskürty István professzor szerteágazó életpályája, s máig ható nemzetépítő munkássága előtt fejet hajtva.

 A testület első elnökeként tevékenykedő professzor halálának 9. évfordulóján rendezett eseményen az ország legkiemelkedőbb szakemberei gyűltek össze, hogy előadások, pódiumbeszélgetések keretében ismertették a tudományos világ és a filmművészet terén egyaránt kiemelkedőt alkotó Nemeskürty professzor életművét.

Fotó: Sipos Zoltan

A 20. századi magyar kultúrtörténet egyik ikonikus alakjáról elhangzott:

 „hazaszeretetében sokunk példaképe, a magyar történelmi folytonosság visszaállítója volt, akitől megtanulhattuk, hogy a történelmi múlt objektív megítélésén alapuló emlékezetpolitika nélkül nincs egységes nemzettudat, nincs múltját bátran vállaló nemzeti közösség.”

 Akik figyelemmel kísérték Nemeskürty tanár úr közéleti szerepvállalásait, valamint elmélyültek könyveiben, beigazolódott meglátása, hogy azokra a korszakokra lehetünk büszkék, amikor nem történelmünk szabta meg jellemünket, hanem jellemünk alakította a sorsunkat.

A törökkoppányi gyökerű, s Balatonföldváron élő Szakály Sándor Széchenyi-díjas történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója, a Károli egyetem kutatóprofesszora, a TIT elnöke Nemeskürty nemzettudatot formáló, a történelem iránt tudatosságot építő írói, történelmi ismeretterjesztői munkásságáról tartott előadást, melyet több, a történészek által is időnként vitatott művének a felsorolásával kezdett: Ez történt Mohács után, Requiem egy hadseregért, Krónika Dózsa György tetteiről, Híradás a Mohács előtti időkről, Búcsúpillantás, A Magyar Királyság és kormányzója 1920-1944. Szakály professzor megítélése szerint, amikor Nemeskürty István történelemmel foglalkozott, az egykori hazafias nevelés mutatkozott meg benne, és ilyen szempontból közelített a magyar múlthoz. Hangsúlyozta: Nemeskürty István azokat az aktuális történelmi témákat kereste, amelyek újdonságot is jelentettek az olvasóknak, és sikerült az egykori hatalom éles szeme ellenére is közreadnia. Kiemelte, Nemeskürty a történelmi ismeretterjesztés felkent apostola volt, aki rendkívül széles körű ismerettel és érdeklődési körrel élte mindennapjait és felkészültsége, nyelvismerete lehetővé tette számára, hogy ne csak magyar, hanem idegen forrásokat is olvasva formáljon véleményt.

Nemeskürty István munkái Szakály professzor szerint azt üzenik, hogy egész történelmünket kell vállalni, függetlenül attól, hogy a XVI., a XIX. vagy a XX. századról beszélünk, mert az a nemzet, amelyik a múltját nem vállalja, nem ismeri, vagy nem akarja megtartani, az nagyon nehezen él meg a jelenben és főleg a jövőben.

Sikeres filmproducer is volt Nemeskürty

Az emlékkonferencián szó esett többek között a Kossuth-nagydíjas Nemeskürty István hitéről, írói tevékenységéről filmproduceri munkásságának jelentőségéről, hiszen – mint elhangzott – minden idők egyik legsikeresebb magyar filmigazgatója, producere volt, 160 film létrejöttét segítve.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában