Lovassport

2024.08.28. 11:23

Előkelő somogyi szereplés a nemzetközi lovastornán

Fejes Kata és Bremen Plan Furioso-76 Cheleng győzelmével zárult a MATE Pannon Lovasakadémián megrendezett nemzetközi verseny legnehezebb kategóriája.

Fotó: KIRUU PHOTO

A Sportoló Nemzet Alapítvány, a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkársága és a Nemzeti Sportügynökség által támogatott esemény közel 90 ló és lovasa vetélkedését hozta a hétvégén Kaposváron. A nagy szárazság és meleg próbára tette a pályát és a lovakat is, és ez a nevezések számán is meglátszott, hiszen a korábbi alkalmakhoz képest kevesebb versenyző küldte el nevezését. A 3*-os nehézségi szinten végül csupán ketten értek célba, közülük magyar páros, Fejes Kata és Cheleng győzedelmeskedett, míg a második helyen szlovén versenyző, Domen Vivod végzett Night Bleu-L nevű lovával.

A 2*-os versenyszámban osztrák győzelem született Viktoria Wimmer és Simfonie's Mirabelle révén. A legjobb magyar versenyző Szíj Viktor a harmadik helyen zárt Lacrimosával. Az 1*-os nehézségű pályán Petra Radner és Variety révén szintén osztrák győztest köszönhettünk, a másodikként a magyar Czirok Márton és Nyra nevű lova végzett.

A nemzeti kategóriákban sikeresen szerepeltek a somogyi érdekeltségű versenyzők, Takács Eszter Déva Gidrán I-17 Bormámor nyergében az A kezdő ló kategóriában második helyen végzett, míg Erdős Dorina az élete első lovastusa versenyén induló Jackson July hátán hatodik helyen végzett az A0 előkezdő ló számban. Mindketten a MATE lótenyésztő-lovassport szervező agrármérnök szakos hallgatói.

A Somogyjádi Szabadidő SE lovasai sem tétlenkedtek a hétvégén, Kulcsár Petra Flynn nevű lova nyergében ezüstérmet szerzett az A0 előkezdő ló versenyszámban, míg az ifjúsági kategóriában Fehér Sára és Diwan győzelemmel zárt. A szintén somogyjádi színekben versenyző Nyáry-Windeisen Fanni Arrabona nevű lován pedig az AK kategória kezdő lovas számát nyerte.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában