Kosárlabda

3 órája

Megbosszulta magát a sok eladott labda, kikapott a Kaposvár U21-es csapata Óbudán

A felnőttek után a Kometa Kaposvári KK U21-es csapata is megmérkőzött az óbudaiak utánpótlás gárdájával az NB/I. B Piros csoport U21-es bajnokságának ötödik fordulójában szombaton.

Böcz Zoltán

Fotó: Böcz Zoltán

Az első tíz percben kiegyenlített küzdelmet hozott a meccs. A Kaposvár Pucz Zalán 8, és Fehérvári Csegő 7 pontjával tartotta a lépést a kicsivel pontosabban dobó Óbudai Kaszások U21 együttesével. Így 23–23-as eredménnyel zárult az első negyed.

A második játékrész végére 4 ponttal elhúztak a hazaiak, akik a triplavonalon belülről továbbra is jó százalékkal dobtak. Hajduk Attila 7 pontot, köztük egy hármast szórt ebben a periódusban, ám a somogyi fiatalok 10 támadólepattanót is átengedtek ellenfelüknek.

A harmadik negyed már jobban sikerült Szőke Balázs csapatának, mely ledolgozta hátrányát és a meccs 30. percének végére már egypontos vezetésnek is örülhetett. Hajduk Attila ekkor már összedolgozott egy dupla-duplát (14 pont és 10 lepattanó), valamint Pucz Zalán is már 19 pontnál járt. A csapat 59–60-as állásnál várhatta a záró felvonást.

A hajrá és az találkozó utolsó tíz perce nem sikerült már fényesen a vendégeknek, akik 26–12-re elvesztették a negyedet, és így a találkozót is. A kaposváriak mezőnyből nem dobtak ugyan rosszul, de a triplák nem estek és 25 eladott labdával zárták a meccset, így nem sikerülhetett a fordítás.

Óbudai Kaszások U21–Kometa Kaposvári KK U21 83–72 (23–23, 21–17, 13–20, 26–12)
Budapest, Óbudai Kaszások Kosárlabda Csarnok. V.: Korompai Zs., Szentpáli-Gavallér Cs.

Kometa Kaposvári KK U21: Horváth Á. 3, Pucz Z. 19/6, Fehérvári Cs. 8, Hajduk A. 22/6, Schlichter B. 4. Csere: Czink L. 4, Nagy B. 2, Bogárdi D. 2, Gálos Zs. 5, Látrányi Á. 1, Czeibert S. 2, Sághy T.
Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.

Az Óbudai Kaszások U21 legjobb dobói: Szabó D. 22/9, Horváth B. 21.

Az utánpótlás csapatunkra egy kis szünet után folytatja, hiszen a hatodik fordulóban pihenőnaposak lesznek. Legközelebb a hetedik körben lépnek pályára a kaposvári fiatalok november 10-én az Újpest-MT U21 gárdája ellen folytatják 15 órakor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában