Hírek

2008.02.03. 15:46

Emberi mese a barátságról

Több mint ötezer példányt adtak el abból a meselemezből, amelyet Kaszás Attila barátai fejeztek be a fiatalon elhunyt művész helyett. Az album az Év meselemezének járó Fonogram-díjat is megkapta a napokban.

Fábos Erika

Kaszás Attila nem sokkal halála előtt tizennyolc percnyi mesét és gyerekverset mondott el egy stúdióban. A felvételt rádiós műsornak szánták, de munka a művész halála miatt félbeszakadt. Kaszás Attila barátai úgy döntöttek, befejezik a műsort, CD-re írják a meséket, és a családnak ajánlják fel a lemez bevételét. A történet folytatása is meseszerű. A Kit ringat a bölcső? Jancsikát című album ugyanis néhány hét alatt az utolsó példányig elfogyott, múlt héten pedig az elmúlt év legjobb meselemezének járó Fonogram-díjat is átvehették a jótékony alkotók.

— Nem csupán egy gesztus volt részünkről ez a lemez, több annál — mondta Szarvas József színművész, Kaszás Attila barátja. Feladatnak tekintjük Attila szellemi örökségének ápolását, és ezzel nincs vége. A Nemzeti Színházban gálaestet szervezünk, és szeretnénk tartalommal megtölteni azt a nagyszülői házat is Zsigárdon, amit Attila a falujára hagyott.

— Ennyire fontos önnek a barátság?

— Az élet tartalmi részének, a legfontosabb emberi kapcsolatnak tartom. A barátság, ha valóban az, ami őszinte és önzetlen bizalmi viszony. Attilával ilyen volt a kapcsolatunk.

— A családdal is tartják a kapcsolatot?

— Természetesen. Ildikó is barátunk, Jancsika és Luca is gyönyörű. Betolakodni persze nem szeretnénk a család életébe, de igyekszünk megtenni mindent, hogy érezhessék, nincsenek egyedül. A lemezzel is ez volt a célunk.

— Sikerült.

— Két ok miatt sikerülhetett, az egyik, hogy Attilát szerették az emberek, a másik, hogy mindenki szívéből vett benne részt, és ettől nagyon kedvesre sikeredett a lemez.

— Szereti a meséket?

— Nagyon. Persze, idővel az ember eltávolodik tőlük, a gyerekeim megnőttek és én is öregszem, de nagyon szeretem a mesét.

— Mesélni is szeret?

— Igen, végső soron a szakmám is az, hogy mesélek az embereknek.

1987-ben végzett a Színművészeti Főiskolán

2002 óta a Nemzeti Színház színésze

1992-ben Jászai-díjat kapott

1991-ben és 1998-ban a POSZT legjobb főszereplő díját vehette át

Van egy kis birtoka az Őrségben, Viszákon, ahol július utolsó hétvégéjén Kultúrpajta fesztivált szervez. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!