2020.03.23. 10:03
Kovács Zoltán: most az összefogás ideje van (videó)
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az ellenzéki pártoktól is felelősségteljes magatartást és támogatást kér.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár videóüzenetében kiemelte: a koronavírus egy világjárvány. A vírus magyarországi terjedése miatt tizenegy nappal ezelőtt kellett bevezetni veszélyhelyzetet.
Kifejtette: már az elmúlt napokban több olyan intézkedést hoztak, mind az egészségügyben, mind a gazdaságban, a munkahelyvédelem területén, amelyek a magyar emberek védelmét, a magyar emberek érdekeinek védelmét szolgálják.
„Az Országgyűlés hétfőn kezdi tárgyalni a koronavírus elleni törvényt” – mondta Kovács Zoltán.
„Az ellenzék felelőtlen magatartása, amelyben elutasítják ennek a törvénynek az elfogadását, gyakorlatilag gátolja a hatékony védekezést” – fogalmazott.
A kommunikációs akciócsoport vezetője szerint az ellenzék nem csak azt tenné lehetetlenné, hogy a jövőben időben tudjanak döntést hozni, hanem egyúttal veszélybe sodorja az eddig meghozott intézkedéseket is, mint például a munkahelyek védelmében bevezetett gazdasági intézkedéseket.
„Arra kérünk mindenkit, hogy segítsen a vírus elleni küzdelemben” – szögezte le Kovács Zoltán.
Járvány
- Magyarországon is azonosították a koronavírus új variánsát
- Megszűnik a heti adatszolgáltatás
- 6 millió 422 ezer a beoltottak száma, 42 az új fertőzötteké
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 47 az új fertőzött és elhunyt 2 beteg
- 6 millió 422 ezer a beoltott, 92 az új fertőzött és elhunyt öt beteg