jellemző

2020.09.05. 14:06

Szövetségesei támadják meg Kispesten az MSZP-t

Megtörte a baloldali összefogás egységét Kránitz Krisztián, a kispesti vagyonkezelő igazgatójának személye. A Momentum aláírásgyűjtésbe kezdett a „Mr. Negyven Százalék” gúnynéven ismert önkormányzati cég vezetőjének leváltásáért.

A kispesti Momentum Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgatójának a leváltását követeli és aláírásgyűjtésbe kezd az LMP-vel. Az ügy érdekessége, hogy a Momentum a háttérben a baloldali összeborulás tagjaként egyeztet és pártvezetői szinten megállapodást köt Gajda Péter polgármester csapatával, az MSZP-vel, valamint a Párbeszéddel és a DK-val. A kispesti önkormányzat közleményben reagált Paróczai Anikó momentumos önkormányzati képviselő „akciójához” – írja a Magyar Nemzet.

„Méltatlan, hogy a kerület gazdálkodásával, működésével kapcsolatban alapinformációkkal sem tisztában lévő politikusok támadják Kispestet, az önkormányzatot és annak intézményeit” – írta az önkormányzat a kommünikében. Hozzátették: sajnálják, hogy Paróczai Anikó ismét, többször, sokadik alkalommal rúgja fel azt a megállapodást, mely a Momentum és az MSZP budapesti elnökének, valamit a helyi DK, Párbeszéd és MSZP vezetőinek jelenlétében és jóváhagyásával köttetett, pontos forgatókönyvet biztosítva a gazdasági társaságok átalakítására vonatkozóan.

Paróczai Anikó az aláírásgyűjtés kezdetén kijelentette: Kránitz Krisztiánnak távoznia kell. A „Mr. Negyven Százalékként” ismert politikus, volt helyi önkormányzati képviselő Gajda Péter polgármester régi hűséges harcostársa.

A momentumos képviselőnő nyomatékosította: pártja nem tudja a továbbiakban támogatni, mert Kránitz Krisztián neve összeforrott a kispesti vagyongazdálkodással, s azt mindenki saját belátása szerint tudja megítélni. „Mi a Momentumban úgy gondoljuk, hogy méltatlanná vált arra, hogy közpénzek felett diszponáljon, hiszen hogyan várhatjuk el a felelős gazdálkodást attól, aki saját vagyonnyilatkozatból kihagy egy spanyol villát!?” – tette fel a kérdést a momentumos, aki ezzel az akciójával kiírta magát és pártját a Gajda Péter által vezetett koalícióból.

A momentumos képviselő a Mérce nevű baloldali portálnak a szövetségeseiről úgy nyilatkozott: a kispesti vezetés az október 13. óta eltelt 9 hónapban a választások előtt napvilágot látott Lackner-botrány kapcsán semmilyen érdemi előrelépést nem tett.

„A türelmemet és a hallgatásomat már sokszor kérték. Nincs türelmem tovább hallgatni az állítólagos »egyeztetésekről«, sőt ahhoz sincs tovább türelmem, hogy nyilvánosan lehazugozzanak a tények elferdítése mellett, vagy éppen rabosítsanak, amiért a munkámat végzem” – indított háborút, illetve vágott vissza Paróczai Anikó. A momentumos politikus a lapnak azt is elárulta: úgy kötöttek szövetséget, hogy tisztázzák Lackner Csaba akkori MSZP-s önkormányzati képviselő nyilvánosságra került videója miatt kialakult korrupciós botrányt.

Ismeretes, a Magyar Nemzet és a Hír TV által megszerzett hanganyagokon Lackner Csaba részletesen beszél egy, a helyi MSZP által működtetett ­korrupciós hálózatról. Mint mondta, a pénzt közvetlenül nem az önkormányzati büdzséből kell elvenni, az külső vállalkozóktól áramlik vissza. Beszélgetőtársainak azzal is kérkedett, hogy havonta másfél millió forintot keres, míg képviselőtársa, Kránitz Krisztián vagyonát 200-250 millió forintra becsülte.

A hangfelvételeken Lackner közpénzek ellopásáról, visszaosztásáról és korrupciógyanús visszaélésekről mesél társainak. Az egyik videófelvételen kólának nevezett fehér port tartalmazó zacskót tart egy ventilátor elé, vélhetően azért, hogy kiszárítsa a gyanús anyagot.

A videó főszereplőjét sokáig nem ismerte fel se Gajda Péter, se Kránitz Krisztián, majd a nyertes önkormányzati választás után Lacknert kizárták az MSZP-ből. Az ügy érdekessége, hogy a személyét hiteltelenítő botrány ellenére a politikus megnyerte a körzetét a választáson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!