Balhét csapott a boltban

2024.08.15. 11:54

Veréssel fenyegetve akarta kicserélni a sportcipőt az üzletben a vevő

Fenyegetve elkövetett zaklatással vádol egy erőszakos vásárlót az ügyészség, aki fenyegetéssel akart érvényt szerezni csereigényének.

Kovács Gábor László

A huszonéves férfi 2023 novemberében az egyik kaposvári áruházba érkezett, majd mérethibára hivatkozva megpróbálta kicseréltetni az ugyanebben az üzletben hónapokkal korábban vásárolt, és láthatóan erősen elhasznált sportcipőjét. Miután az eladók közölték vele, hogy erre csak a vásárlástól számított rövid időn belül, jó állapotú termék esetén lenne lehetőség, a férfi szitkozódni kezdett, és az üzletvezetőt követelte. Azonban a kérését az üzletvezető is elutasította, ezért a férfi előbb szidalmazta, majd megfenyegette a sértettet azzal, hogy munkaidő után megveri és eltöri az állát. A kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a férfit, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte és megbánást mutatott. A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta a vádlott ellen. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában