2 órája
Kevesebb lakástűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat
Az első három negyedévében összesen 172 somogyi lakóépületben keletkezett tűz, huszoneggyel kevesebben, mint a tavalyi ilyenkor. A legtöbb otthon Pest vármegyében (559), Budapesten (523) és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében (473) gyulladt ki. Somogyban a leghosszabb beavatkozás majdnem tizenegy órán át tartott, s 2024-ben hét tűzvédelmi vizsgálatot indítottak.
– 2022 első kilenc hónapjában 189, tavaly 193, 2024-ben 172 lakástűzhöz riasztották a somogyi tűzoltókat – összegzett hétfőn a Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (SVMKI). – Az elmúlt egy évben jelentősen csökkent az otthonokban keletkező tűzesetek száma, viszont ez éppen 172-vel több, mint amennyinek lennie kellene.
Tavaly öten sérültek meg, de senki sem vesztette életét lakástűzben. Idén viszont huszonegyen szenvedtek valamilyen mértékű sérülést és egy ember életét vesztette. A katasztrófavédők kimutatása szerint összesen 26 alkalommal a kéményben keletkezett a tűz, de gyakori volt, hogy a konyhában (24) és a hálóban (20), továbbá a tároló helyiségekben csaptak fel a lángok. A leggyakrabban elektromos hiba, nyílt láng, a fűtési rendszer hibája, vagy sütés-főzés miatt keletkezett tűz. Az első három negyedévben a tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében hét lakástűz után indult tűzvizsgálat.
– A leghosszabb beavatkozás majdnem 11 órán át tartott. Zselickislakon április 19-én egy lakóház és a vele egybeépített melléképület gyulladt ki – közölték. – A 30 méter hosszú és nyolc méter széles épületegyüttes teljes terjedelmében lángolt, az udvaron és az épületben is nagy mennyiségű faanyagot tároltak valamint a lángok a szomszédos házakat is fenyegették.
A 172 tűzzel érintett otthon egyikében sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni.