Összetartozunk

Napokon keresztül jártak a fűnyírók, mindenki festette a kerítését a buzsáki búcsú előtti napokban. Hagyomány volt már több évtizeddel előtt is, hogy ilyenkor hazalátogattak az elszármazottak, rokonok és többfogásos vasárnapi ebéd várta a vendégeket. Süteményből is legalább háromféle került az asztalra. Előkerült a házi pálinka és a pincékből a fehér- és vörösborok. Nagymamám a Balaton utcában lakott, de már délelőtt nem lehetett megközelíteni az utcáját. Alig vártuk a húgommal, hogy bejussunk a búcsú forgatagába. Kaptunk kakasos nyalókát, játékot. Egymást érték az árusok, még Ausztriából is érkeztek Buzsák nagy napjára. Ebéd után aztán elkezdődött a készülődés: befonták a hajunkat és még utoljára ellenőrizték, hogy elég kemények és szépen ki vannak-e vasalva az alsószoknyáink. A kisalsó mellett legalább még két alsószoknya kellett, erre került a mintás szoknya, majd a rátétes kötény és a mellény. A fehér vászonblúz és a karaktercipő sem hiányozhatott, a hajunkba pedig piros szalagot fontak. A délutáni órákban a Fő téren gyülekeztünk, ahonnan a menet a tájház felé indult. Tapsvihar közepette jártuk a libegőst, kopogóst, egy szusszanásnyi pihenésünk nem volt. Még a legnagyobb hőségben is boldogan jártuk a koreográfiát. Ma is élénken élnek bennem ezek az emlékek. 
Vasárnap ismét búcsú volt Buzsákon. A vásári forgatag összébb zsugorodott, s az egykori táncosoknak ma már a gyerekei, unokái járják a buzsáki táncokat. A buzsáki büszkeségünk azonban a régi, egyenes háttal vonulva végig a településen hirdetjük: fontos az összetartozás.