A gyerekek Eldorádója volt a két háború között

Az első balatoni gyermeküdültető intézet még az I. világháború előtt, 1912-ben jött létre Balatonalmádiban, Zsófia Gyermekszanatórium néven. Itt már 200 gyerek nyaralhatott, a sor hamarosan bővült, hiszen 1917-ben megnyitotta kapuit a 600 fős balatonszabadi gyereküdülő. Itt elsősorban gyári munkáscsaládok, később hadiárvák töltötték nyaruk egy részét. A második világháború közti időszakra kiépült a balatoni szociális alapú gyermek-, később munkásüdültetés rendszere. 
1925-ben nyitották meg a 200 gyerek befogadására alkalmas, a később több épületcsoporttal kibővített, Horthy Miklósról elnevezett üdülőtelepet, ahol fővárosi állami gondozott gyermekeket nyaraltattak. Az anémiában, gümőkórban szenvedő kisgyermekek nagy többségét ide küldték, ahol általában három hetet töltöttek. 
Fonyódon két árvaházi üdülőtelep is működött. Elsőként a gróf Zichy Béla által adományozott 4560 négyszögöl területen épült fel 1924–25-ben a fővárosi fiúárvaházak testileg gyenge és vérszegény árváinak üdülője. Az épületet 1925. július 1-jén nyitották meg ünnepélyesen. A jól felszerelt, több tornapályával ellátott üdülőben a gyermekek napi ötször étkeztek, friss, egészséges ételeket (tej, méz, gyümölcsök) kaptak. Rendszeres testmozgást végeztek: szertorna, tenisz, nyilazás, vitorlásverseny, futball, vízipóló, vízparti játékok szerepelt a repertoárban. A fiúárvaházi üdülőtelep mintájára később, 1929 júliusában a leányárvaházi üdülőhely is megnyílhatott egy 1600 négyszögöles telken, ahol 60 növendéket tudtak egyszerre fogadni. 
Balatonmáriafürdőn a városmajori, felső vízivárosi plébános, Molnár László vezetése mellett működött gyermeküdülő. Elsőssorban a szegény gyermekeket üdültették itt egy felügyelőnő és három kisegítő munkatárs közreműködésével. Molnár László plébánosnak egyébként nagy tapasztalata volt már a gyermeküdültetés terén, ugyanis ő alapította 1914-ben a Budai Szt. László Gyermekotthont kisdedotthonnal, óvodával, napközi-otthonnal, gyermekfoglalkoztató műhelyekkel, majd 1928-ban árvaházat létesített 90 bennlakó számára. Balatonmáriafürdőn 160 hellyel hozta létre telepét, így nyaranta kb. 800 gyermek részesülhetett kikapcsolódásban. 
Zamárdit az 1930-as évek elején már a gyermekek Eldorádójaként emlegették a korabeli híradások. A csendes, szép partszakasszal rendelkező településen többféle gyermeküdülő is létesült a korszakban. Itt nyílt meg a budapesti római katolikus egyházközségek gyermeküdülője, a Népjóléti Minisztérium kezelésében a Horthy Miklós gyermek­üdülő és a fővárosi tulajdonú Horthy Miklósné – a kormányzó felesége adománnyal támogatta a megvalósítást – Állami Gyermeküdülő. A legtöbb gyereket Zamárdiban tudták elhelyezni, de a férőhelyek még így is kevésnek bizonyultak. Itt már évente akár ezernél is több gyermek nyaralhatott. 
Működtek még a tónál kisebb-nagyobb üdülőtelepek, akár állami, akár egyházi fenntartásúak (Szárszó – Protestáns Árvaházak Üdülőtelepe, balatonberényi üdülőtelep). Ezzel párhuzamosan, a szociális üdültetés mellett nyaranta bevett szokásként zajlott fizetés fejében a magánházaknál történő nyaraltatás. Általában hirdetések útján találhattak a nagyobb városokban (Budapesten, Veszprémben, Kaposváron, Pécsen) lakó családok gyermekeik számára megfelelő nyári, balatoni ellátást. 
A korszakban több ifjúsági szervezet is tevékenykedett, akik szünidejük egy részét szintén a Balatonnál, az állam által létesített üdülőhelyeken töltötték. 1930-ban készült el a főváros jóvoltából Siófokon a 40 fős levente-üdülőház, de Kenesén, Aligán, Szárszón, Fonyódon és Fonyódligeten is táboroztattak kb. 70-100 fős létszámmal leventéket. A cserkészeket – magyarokat és külföldieket egyaránt – több helyen üdültették. Az egyik legnevesebb alkalom 1928-ban Tihanyban zajlott, ahol a III. Nemzetközi Vízicserkész Találkozó keretén belül számos program, verseny zajlott. A magyar cserkészek Balaton­akarattyán pedig vízi bázissal rendelkeztek. 
Nem csoda, hogy 1940-ben, a neves Balaton-kutató, Lukács Károly a tóról szóló részletes ismertetőkönyvében már így összegezte a tavi – gyermeküdültetéssel foglalkozó – fontosabb helyszíneket: „Fonyódon és Zamárdiban a fővárosnak épültek nagy áldozatokkal berendezett üdülőtelepei szegény gyermekek részére, az utóbbi helyen évenként 1200 leánygyermek kap teljesen ingyenes üdülést orvosi ajánlásra. Fonyódon Pécs városa évente 400 gyermeket nyaraltat 1930-ban épített telepén. Lellén a honvédtiszti gyermekeknek épült szünidei otthona, Bogláron a postások modern stílusú gyermeknyaralója emelkedik közvetlenül a tó partján. Az állami gyermekgondozásnak is megnyílt 1927-ben egész épületcsoportból álló otthona a szántódi rév mellett 300, kivált angolkórban szenvedő gyermek részére. A szárszói dombon a cserkészlányoknak épült táborháza; Szemesen, Szántódon, Tihanyban és Keszthelyen főiskolai hallgatók részére építettek telepeket.(...)” A korszakban a gyermek­üdülők mellett szociális alapon igénybe vehető munkásüdülőket is létesítettek. 1928-tól Kenesén – országos mintára, az OTI kezelésében – nyílt meg a dr. Dréhr Imre munkásszanatórium. Emellett több munkásüdülőház működött még Balatonlellén, Balatonvilágoson, Máriafürdőn, Fonyódon. 
Fotó: Fortepan/Hajdú Gy., Szilvásy