Jegyzet

2024.07.17. 09:44

Hurrá, nyaralunk!

Barkóczy László

Ahogy a szaharai forróság betelepedett Somogyba, és remény sincs arra, hogy a közeljövőben mérséklődjön, úgy hangzik el a fenti mondat egyre többünk szájából. Hiába azonban az elszántság, mégsem teheti meg mindenki, hogy útnak indul. A statisztikák szerint minden harmadik magyar otthon várja meg az időjárás elfogadhatóbbra fordulását. Soknak tűnik ez a szám. 
Mert a nyárhoz mindig is hozzá tartozott, hogy már az év elején elkezdünk arról ábrándozni, hogy milyen jó lesz majd a melegben elmenni valahová. Ezért spórolunk, gyűjtögetünk, és tavaszra már az is látszik, hogy a sarki étteremig jutunk, vagy egy egzotikus sziget fényét emeljük tovább jelenlétünkkel. Van, akinek a Balaton lesz a nyaralás netovábbja, és az autópályán állandósult dugókat nézegetve úgy tűnik, ez a szám évről évre nagyobb. S vannak, akik a tengert, vagy éppen a világ másik felét szeretik. Szomorú, de sokan vannak azok is, akiknek reményük sincs a klasszikus nyaralásra. 
Tudjuk jól, bárhova is megyünk, úgyis drága lesz. Így volt ez mindig, a szabadságunkra mindig igyekszünk magunknak többet adni, mint a szorgos hétköznapokon. Kár is az árakon keseregni, mert semmit nem kötelező megvenni. Természetesen jó lenne, ha pénztárcától függetlenül mindenkinek jutna egy kis kikapcsolódás, mert erre szüksége van felnőttnek-gyereknek. Azonban fogadjuk el: nem kell messzire mennünk ahhoz, hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában