Nagyotmondó

Közvetlen lakóhelyünkről esett szó, ahova mindig jó érzés megérkezni. E falatnyi haza sokunkat rabul ejt, az ember nem vágyakozik túl sűrűn arra, hogy tartósan a világ más országában éljen. Lehet, hogy „földhözragadtságnak” tűnik mindez, én inkább talpig nehéz hűségnek tekintem. 
Szóval Kaposvár került terítékre; amely túl sok idegenforgalmi látványossággal, történelmi vonatkozású helyszínnel nem rendelkezik. Merthogy nincs olyan múltja, mint például Pécsnek. Ami viszont megőrzendőnek bizonyult a régmúlt időkből, az – köszönhetően az előttünk járóknak –, átmentődött, megmaradt a mának. 

Ábrahám Levente remekül kivágta magát

Hátha hozzájárul e szellemi-szakrális-történelmi-tárgyi örökség a kötődés, az identitás, a lokálpatriotizmus erősítéséhez. Ilyen például a szentjakabi bencés romegyüttes további fejlesztésének grandiózus terve. Ha a második ütem is megvalósul, a szerzetesek, s az idő koptatta rom, azon túl, hogy a ma emberének közvetít információkat, turisztikai attrakcióként felfűzhető lenne a dél-dunántúli zarándokhelyek – köztük a zalaegerszegi Mindszentyneum – sorába. Lelki kapaszkodónak is titulálhatnám az élményt, hiszen megszentelt köveken járunk, közel az éghez. Míg tervezett interaktív kiállításokról, ifjakat vonzó, a középkorba kalauzoló, maskarás múltidézésről és számos más, különleges programról szőjük szót, lelki szemeinkkel már látjuk, miként lesz teli élettel a Várdomb, s a valamikori apátság. Igaz, a „felfuttatáshoz” idő kell. Csakúgy, mint a Csokonai Házban rendezett Dámák diadalma című, pazar tárlathoz vagy az évről évre ismertebbé váló Fekete István Látogatóközpont növekvő statisztikai mutatóihoz. Ez nem spórolható meg, a velünk ballagó idő dönti el, jól sáfárkodtunk-e ötlettel, talentummal, pénzzel, marketinggel… 
A sokat látott-tapasztalt múzeumigazgató és az újságíró együtt örül az imázserősítő kezdeményezéseknek, melyek – ha a gondolatot tett követi – örökre beleíródik a XXI. század hely- és kultúrtörténetébe. Nemcsak az itt élők profitálhatnak az újabb és újabb élményekből, hanem azok is, akiknek bakancslistáján Somogy és a vármegyeszékhely szerepel, hiszen nem vagyunk mutatnivaló híján. 
Ábrahám Levente remekül kivágta magát, amikor lengyelországi ismerősével sétált a belvárosban. Ugye milyen szép a sétálóutcánk meg a főterünk? – kérdezte a Felső-Szilézia kulturális, tudományos és ipari centrumából, a 160 ezres lélekszámú Bytomból érkező vendégtől. Az meg csak annyit mondott: igen, nálunk is van főtér és az is szép. Az igazgató büszkén mutatta a felújított székesegyházat is, mire lengyel ismerőse megjegyezte: nekünk is van, de az az 1100-as években épült. A direktor azon töprengett, mit mondhatna, amit a vendég nem tud überelni, amikor eszébe jutott: tudod, a mi városunk fiatal, ugyanannyi idős, mint New York. 
Erre már sűrű bólogatás volt a válasz, a bytomi vendég tudatában valami helyrebillent.