Balaton

2024.08.31. 17:28

Megizzadtak a vízi rendőrök

Elsodródott SUP-osok és vízibiciklisek – különösen nehéz és mozgalmas turisztikai főidényen vannak túl a vízi rendőrök. Ennyire tartós hőség és ilyen sok mentés régen volt. A Balatoni Vízirendészeti Rendőr-kapitányság (BVRK) hajóvezetői augusztus 25-ig 185 esetben 366 embert mentettek ki a Balatonból, míg tavaly hasonló időszakban 145 alkalommal 289 embernek kellett segíteniük. A vízi rendőrök több mint 20 hajóval dolgoznak a Balatonon, ahol az ősszel sem áll meg az élet.

Harsányi Miklós

Fotó:

– Idén eddig tízen fulladtak a Balatonba, ebből nyolc a nyáron történt. A 2023-ban 13 életet nem sikerült megmenteni – tájékoztatott  a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság (SVMRFK). A Balatonon az elmúlt öt évben egyik vízbefulladást sem okozta hajók ütközése, elsüllyedése. A nyár eddigi vízbefulladásainak közös jellemzője, hogy férfiak – egy idős hölgy kivételével – két korcsoportban kerültek veszélyhelyzetbe. Az idősebbek – 55–85 év közöttiek – komoly alapbetegségek okozta rosszullétek, eszméletvesztések miatt fulladtak vízbe, a fiatal korcsoport (21-37 év) tagjai komoly úszási képességek nélkül jutottak veszélyhelyzetbe a fürdés vagy a fürdőeszközök használata során. A balatoni vízi rendőröknek idén elsősorban SUP-pal, gumimatraccal, vízibiciklivel elsodródók mentése adott sok munkát, akik nem vették figyelembe az aktuális szélviszonyokat, nem követték az időjárás-előrejelzést. Sokuknál hiányzott az alapvető evezési tudás, ezért alakultak ki veszélyhelyzetek. Erős déli szélben a part takarásából kiérve csak nehezen vagy vízi rendőri segítséggel tudtak partot érni. 

vízi rendőrök
Bőven akadt dolguk a vízi rendőröknek Fotó: Németh András

Utánuk a vízi sporteszközök és a kishajók mentései következtek a sorban, utóbbiaknál elsősorban a műszaki meghibásodások okoztak gondot. 
A vízi rendőrök szerint fontos, hogy az időjárás változásairól értesüljünk a vízparton, ezekre tökéletes megoldás az okostelefonokra ingyen telepíthető Meteora vagy Tavihar mobilapplikáció, amelyek az időjárás vagy viharjelzés változásait hangjelzéssel is tudatják. 

Az ősz sem pihenéssel telik majd a vízi rendőröknek 

A balatoni vízi rendészet több mint 20 szolgálati hajóval vigyázza a Balatont, ahol 116 kikötő és 150-nél is több kijelölt fürdőhely található. A Balatonon ősszel sem áll meg az élet, a tavon vízi rendezvényeket tartanak, melyek ellenőrzése, a közlekedési rend és biztonság fenntartása, a vízbefulladások és a vízi balesetek megelőzése sok feladatot jelent a vízi rendőröknek. 
Ősszel különösen nagy számban érkeznek a Balatonhoz horgászok, s október végéig a viharjelzés szabályainak betartatása is a balatoni vízi rendőrök feladata. Mindegyik szolgálati hajóban rendelkezésre áll a hűtőtáska és a jégakku, s a tartós meleg elleni védekezéshez hozzátartozik a megfelelő faktorú fényvédő krém, valamint az UV-szűrős napszemüveg. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában