Jegyzet

2024.10.09. 08:52

A szeretet ereje

Barkóczy László

A hétvégén különleges eseménynek adott otthont Nagyatád. Szombaton az akadályfutó sport országos bajnokságát tartották a szoborparkban, míg vasárnap a szeretet és az elfogadás jegyében szerveztek versenyeket. 
Vlasics Zoltán, az esemény egyik szervezője, a nagyatádi 63. Bázis vezetője egy teljesen új arcát mutatta meg. Kőkemény pályákat épít mindig, ha versenyt szervez, és önmagát sem kíméli, amikor elindul egy versenyen. Vasárnapra viszont egy tőle szokatlanul egyszerű, mégis technikás pályára hívott meg időset és fiatalt, családokat és egyedül teljesítőket, s mellettük a Down Alapítvány közel negyven betegét. A Down-szindrómás emberek alapvetően nehezebben kommunikálnak másokkal, mégis sokkal őszintébben fejezik ki érzelmeiket. Abból pedig nem volt hiány. Ahogy Sebestyén Diána, az alapítvány koordinátora is elmondta, már a különleges versenyt megelőzően sem nagyon volt otthonaikban alvás, azt legyőzte az izgalom. Aztán a nagyatádi szoborparkban az ódzkodást pillanatok alatt felváltotta a lelkesedés, hogy ha csak kis időre is, de olyanok lehetnek, mint az igazi sportolók. S ha ez nem lett volna elég, megjelent a pályán Hófehérke is, és vele jött a Gonosz Királynő (aki mára már jó útra tért), egy igazi Star Wars-os rohamosztagos, valamint a Lecsó szakácsának kísértetében. Egyik gyerekben sem merült fel, hogy megkérdőjelezze a mesehősök valódiságát, meg voltak győződve róla, hogy maguk a hősök futottak velük. 
Megható volt látni, ahogy egymást segítve, kicsit legyőzhetetlennek érezve magukat, boldogan futottak az éremért és a dicsőségért. Az mindenesetre nyilvánvalóvá vált valamennyiünknek ezen a hétvégén: nagyon sokat tanulhatunk ezektől az emberektől minden időpillanatban. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában