1956 üzenete a mának: a szabadságot meg kell óvni

– Nagy Imre miniszterelnök súlyos árat fizetett a forradalomban betöltött szerepvállalásáért, mennyire volt törvényszerű sorsa? 
– A mártír miniszterelnök, Nagy Imre életpályája tipikus kommunista életút. Együtt indul azzal a Rákosi Mátyás, Gerő Ernő klikkel, akik a magyar kommunizmus alapító atyjai lesznek 1945-i úton. Megjárja a moszkvai kiképző utat, ahol a kommunista terrorhálózat minden eszközével megismerkedik. Végig az élvonalban van, 1953 után az ő nevéhez kötődnek azok az enyhítő intézkedések, mint az internáló táborok bezárása, a padlássöprések megszüntetése, vagyis a termények beszolgáltatását is eltörli. 1945 után a magyar politikai felsővezetést, a demokratikus ellenzéket vagy kivégzik, kényszermunkára ítélik, vagy emigrálnak, így egyedül Nagy Imre személye jöhet szóba, aki az 56-os politikai események élére állhat. Mint Pilátus a kérdóba, úgy kerül előtérbe; sodorják az októberi események és november negyedike után nincs visszaútja. Mivel született vérbeli kommunista, így tudta, hogy saját párttársai fogják elárulni, megsemmisíteni. Drámai és tragikus az életútja, de ez teljesen beleillik a bolsevik típusú rendszerbe, amelyet 1919 után megismerünk Magyarországon. 
– „Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek” – ezt mondta Nagy Imre az utolsó szó jogán, amikor 1958. június tizenötödikén kötél általi halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélték. 
– Egykori korabeli párttársa Kádár János áll a másik oldalon, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően a forradalmároknak amnesztiát ígér, de ez csak az ördögi játszmájuk része volt. Sejteni lehet a kegyetlen megtorlást és a Nagy Imre-perben sem volt várható megbocsájtás. Az egykori miniszterelnök életével fizetett a forradalomért, Borbíró Piroska néven földelik el egy jeltelen sírba, mintha nem is létezett volna. Nem kapja meg a végtisztességet és ezért is szimbolikus erejű, mikor 1989 júniusában megtörténik újratemetése. 
– Tekinthetjük Nagy Imrét reformpolitikusnak? 
– Mindenképpen, egy tehetséges, jól képzett, széles látókörű politikusról van szó, de az egypárti diktatúra szűk határokat szab számára, ám így is felismeri saját korlátait. Egy diktatúrát nem lehet megreformálni, enyhítő intézkedésekkel kicsit megváltoztatni, csak megdönteni lehet, de ez nem sikerül 1956 októberében Nagy Imrének és társainak. 
– A főváros mellett több vidéki bázisa is volt a forradalomnak. Somogyban miként zajlottak az események 1956-ban? 
– Ahol a kommunista megdöntött erők nem fejtettek ki komolyabb ellenállást, ott lényegében vér nélkül győzött a forradalom, így zajlott ez Kaposváron, és Somogy megyében is. Egyetlen kivétel a határ menti Berzence, ahol egy halálos kimenetelű sortűz zajlott. Itt már voltak előzmények, 1949-ben volt egy gyilkosságsorozat a hatalom részéről és több kitelepítés is zajlott. Sajnos kevés fotónk van ebből az időszakból, Kaposvárról viszont Pálfy Viktor édesapja révén több fénykép is előkerült. Az utcára mennek az emberek, tömeggyűléseket tartanak, megválasztják az ideiglenes nemzeti tanács tagjait, akiknek feladatuk a rend fenntartása és a hatalom átvétele békés úton. Nincsenek vérengzések, az ÁVH-sokat védelembe veszik, hogy ne bántsa őket a tömeg. November harmadikára viszont Taszáron megjelennek a szovjet katonák és november negyedikén már polgári áldozatok is lesznek, három táncsicsos gimnazistát lelőnek a Berzsenyi parkban. A legtöbb településen leverik a vörös csillagot, lyukas nemzeti színű zászlót tűznek ki, Petőfi-verseket szavalnak. 
– Mit üzen az 1956-os forradalom és szabadságharc nekünk? 
– Azt üzeni, hogy a szabadság nem velünk születik, hanem minket körülvesz és mindig vigyázni kell rá. Soha nem dőlhetünk hátra. Ha pedig a történelmi tényeket ismerjük, akkor a szabadságot meg tudjuk őrizni és ebben pedig kulcs­szerepe van a fiatal generációnak.