Udvaros Dorottya: egy jól sikerült próbának is örülni tudok

– Bérczes László, a darab rendezője azt mondta, nem nagyon kellett kérlelnie a szerepre… 
– Ez így igaz, örömmel mondtam igent – válaszolta Udvaros Dorottya. – Kaposváron többször vendégszerepeltem, s mindegyik előadás szeretetteli emlék maradt, remek volt együtt dolgozni a kollégákkal. Lacival így-úgy korábban is találkoztunk, de rendezőként még nem dolgoztam vele. Fosse pedig egészen különös alkotó; vele összeköltözni néhány hétre nagy élmény. 
– Fosse drámája temetőben játszódik, s az idő, az idő múlása, az írói és a rendezői szándék szerint a darabban az emberi természet kiismerhetetlen gazdagsága jelenik meg. Mennyire Dorottyára szabott szerep ez az anyaszerep? 
– Anyaként nyilván egy csomó azonos pontot találtam a mi életünkkel. Rám is jellemző, ami a darabban is érzékelhető: felnő egy kicsi gyermek, akire korábban minden percben vigyázni kellett. Hiába lett már akár negyvenéves, egy anya akkor is képes aggódni azon, vajon vett-e fel meleg ruhát a hidegben. 

– Korábban is láthattuk már a Csikyben; emlékezetes alakítást nyújtott Erzsébet királynőként, de játszott az Augusztus Oklahomában című „fekete komédiában” is, amelyben a gyógyszerfüggő, családját mérgező Violet bőrébe bújt. A társulat tagjai miként fogadták akkor, hiszen mégiscsak egy ünnepelt sztár érkezett közéjük. 
– Azt veszem észre, hogy a kiváló színházi közösségek nagy szeretettel és figyelemmel fordulnak a vendég felé. A kaposvári társulat ilyen, de ehhez nem kell ünnepelt sztárnak lenni. Semmiféle furcsaságot nem éreztem, hogy úgy vettek volna körül a kollégák, mint aki előtt hasra kellene esniük. Én ezt soha nem igényeltem és hálás vagyok, ha rövid időn belül a csapat tagjaként tekintenek rám. Amíg nem tudok mindent a rám osztott szerepről, ugyanolyan tébláboló, esetlen ember vagyok, mint bárki más. A készülő produkció megoldása ad értelmet a közös színpadi jelenlétnek. Így volt ez a korábbi két előadás kapcsán, és most is így van, ami nagy öröm számomra. 

Udvaros Dorottya hamar a csapat tagja lett Kaposváron

– S hogy tetszik a város? Jut némi idő arra, hogy sétáljon egyet? 
– Sajnos nem nagyon maradt rá idő, pedig tudom, hogy egyre szebb Kaposvár. Az elmúlt hetet szövegkönyvvel a kezemben töltöttem a próbák közötti szünetekben is. Folyamatosan tanultam, gyakoroltam. Fosse szövege költőien szép, de nehéz. A Cseri parkot viszont már feltérképeztem a kutyáimmal, oda járunk rendszeresen kocogni. Remek a futópálya. 
– Orvosnak, mi több, boncorvosnak készült, de mégiscsak a színművészetire adta be a felvételijét. Többször is. Aztán üstökösként robbant be a nagyok közé. Hogy viszonyult Törőcsik Mari, Major vagy a rendezők közül Kerényi Imre, Zsámbéki Gábor az ifjú tehetséghez? 
– Harmadéves színművészetis hallgatóként játszhattam először a Téli rege című, Major rendezte előadásban a Nemzeti Színházban Törőcsik Mari és Cserhalmi György partnereként. Találkozhattam Őze Lajossal, Tomanek Nándorral és a többi naggyal. Nem az volt az érdekes, hogy egy kezdő színésznő, tojáshéjjal a fenekén vajon mit akar itt, hanem a segítő figyelem, amit mindig tapasztaltam e nagyságoktól, de ezt a rendezőkről is elmondhatom. Hagytak időt arra, hogy bennem szülessen meg és keljen életre a szerep. 
– Nem túl gyakori a színészi pályán, hogy valaki 36 évesen Kossuth-díjat kap. Nem sokkolta a hír a kollégákat? 
– Ezt nem tudhatom. Az biztos, hogy alig tudtam felfogni, ami történt. Egy-két évnek el kellett telnie ahhoz, hogy feldolgozzam. 
– Honnan eredezteti a tehetségét? Nem gondolom, hogy maga a tény, hogy Udvaros Béla rendező és Dévay Camilla színésznő lányaként látta meg a napvilágot és színházi közegben nevelkedett, elegendő a sikeres pályához… 
– Nehezet kérdez. Valóban színházi emberek között nevelkedtem, de ismerek olyan művészházaspárokat, akiknek a gyereke nem lépett e pályára, aztán olyanokat is, ahol színész lett a csemete, de jóval halványabb a szüleinél. Szerintem az örökölt tehetség összeadódik, majd új formában rendeződik, ha szerencsés a csillagok állása, s ez jó. Anyai nagypapám például fogékony volt az irodalom és a művészetek iránt, amit én is örököltem. Szerintem orvosnak is jó lettem volna, csak egy kicsit több affinitásom mutatkozott volna a matekhoz. Azt érzékelem a kollégák vagy valamely rokon területen dolgozó ismerősök között, hogy akkor lehetnek csak igazán jók a szakmában, ha a tehetség erős szorgalommal párosul. Így aztán ha a bemutatót követő előadásokhoz valami plusz is hozzáadódik – mondjuk a teremtő erő –, merthogy valami újat is meg szeretnének mutatni, egészen különös élmény születhet. Egy lépcső a tehetség, amit gondozni kell, különben elhalványul. 
– Egyszer úgy nyilatkozott: megeshet, hogy az ember a színpadon sokkal halványabb, mint az álmaiban. Ön hogy érzi, az Őszi álomban álmai szerint játszik? 
– Nehéz erre válaszolni, csak remélem, mert a bemutató előtt beszélgetünk. Holnap találkozunk a közönséggel, akkor dől el minden. (Eldőlt; remek produkció született - a szerk.) A darab az 5. és a 10. előadás között „áll be”. Jó színészek esetében egy előadás soha nem áll meg, hanem estéről estére folyamatosan változik, főleg, ha egy ilyen lírai műről van szó, mint az Őszi álom… 
– Kilenc éve láttam a Mégis szép című, szabadtéren bemutatott önálló műsorát Balatonbogláron. Most is dobol fülemben Cseh Tamás-Bereményi dala: Kicsusszant belőlem hirtelen / A kígyó-hűtlen, kígyó jobbik részem / Az én jobbik részem.” Hogy érzi, 2024-ben mi jelenti a jobbik részt Udvaros Dorottyának? 
– Hadd válaszoljak a folytatással: „Én már úgy vagyok jó, ahogy így vagyok. / Én már nem leszek másik. / Matatni szeretek, álmodok. / Egész kipusztulásig…” 
– Fájdalmasan szuggesztív a fiát (vissza)váró anya dalában is, amelyet önálló lemezén hallhatunk. Megtanulta már az elengedés művészetét? 
– Tanulom folyamatosan, talán ezen a téren is fejlődöm. 
– Elégedett-e az életével, a pályán töltött évtizedekkel? 
– Igen. Szerencsére pozitív beállítottságú ember vagyok. Lehet, hogy bizonyos dolgok vonatkozásában elégedetlenkedem, de mindig megtalálom azt, hogy mi a jó. Ezek visznek előre, akkor érzem jól magamat a bőrömben, amikor környezetemben látok valami jót, bármilyen apróságot, aminek lehet örülni. Például egy jól sikerült próbának, kutyafuttatásnak, annak, hogy eláztunk az esőben, de mégis milyen jólesett… Szerencsés vagyok a tekintetben is, hogy soha nem voltak szerepálmaim, jó csapatokkal, tehetséges személyekkel szeretnék ezután is együtt dolgozni. 
– Születnek új Ruttkaik, Latinovitsok, Daykák, Garasok, Törőcsikek? 
– Hiszem, hogy igen. Igaz, másmilyen ma az életünk, a színházi jelenlét, mint 30–40 évvel ezelőtt, de a közönség színházhoz való viszonya is. A nézői figyelem is más, hiszen túl sok hatás éri őket. Ruttkai Éva esetében nem érte a nézőket ennyi vizuális hatás, millió információ tévéből, internetről, a közösségi médiából. A színház személyes együttlétre épül, és mindig hordozza sajátos varázsát. Akik igényesek az ilyen fajta közösségi találkozásokra kortárs és klasszikus művekkel, színészekkel, azok szeretni fogják a színházat Budapesten éppúgy, mint Kaposváron.