Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

2024.08.31. 16:45

Folytatódik a tavasszal megkezdett hallgatói mentorprogram a kaposvári Campuszon

A hallgatók tanulmányi átlagának javítására, az esetleges lemorzsolódások minimalizálására és a diplomaszerzés arányának növelésére jött létre a Hallgatói Mentorprogram idén tavasszal, a MATE 2030 program keretében.

A pilot projekt teljes sikernek bizonyult: minden résztvevő jelentős fejlődést mutatott a tanulmányaiban, írja a MATE a közleményében. 
A MATE 2030 stratégia egyik kiemelt célja a diplomaérték nemzetközi szintű növelése, amelyben alapvető jelentősége van a hallgatói lemorzsolódási arány minimalizálásának. A diplomaszerzési arány növelése, illetve a diplomaszerzés idejének lerövidítése érdekében az előző tanév tavaszi szemeszterében – tíz szak mintegy húsz oktatójának bevonásával – szervezett program eredményei magukért beszélnek. A hallgatók kiválasztása a leggyengébb tanulmányi átlag és a legalacsonyabb megszerzett kredit figyelembevételével történt. A háromhónapos mentorálás eredményeként minden bevont hallgató sikeresen teljesítette a félévet, s közben javított a tanulmányi átlagán és/vagy a kreditteljesítésén.

„A 2024/25-ös tanévben folytatjuk a megkezdett munkát, és az előző szemeszterben szerzett tapasztalatokra építve 200 főre bővítjük a Hallgatói Mentorprogramba bevont hallgatók számát. A mentorálás során a diákok személyre szabott segítséget kapnak az egyéni célok kitűzésében és azok elérésében” – emelte ki Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a projekt jövője kapcsán. Hozzátette, hogy a lemorzsolódási arány visszaszorításán túl cél „egy, a mindennapi oktatásban is használható mentori szemlélet meghonosítása az egyetemen, ezért a programban részt vevő oktatók speciális módszertani képzésen vesznek majd részt.”

A tanulmányi átlag, illetve a kreditteljesítések változása tekintetében összességében 100%-os siker könyvelhető el, a programban részt vevő valamennyi hallgató jelentős javulást, fejlődést ért el az előző féléveihez képest.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában