Hosszú évek óta önzetlenül vállaltak aktív szerepet a közösségi munkában

2024.08.01. 11:01

Élő kövek szolgálatát ismerték el

Egykori káplánok, plébánosok jelenlétével ünnepelték a Sarlós Boldogasszony-templom felszentelésének 120. évfordulóját. A szentmisét Varga László megyés püspök celebrálta, s Tomanek Péter adta át az idén alapított Siófoki Plébániáért-díjat.

Lőrincz Sándor

A Ferences Szegénygondozó Nővéreken kívül Stollené Kárpáti Teréz, a Napba Öltözött Asszony imacsoport vezetője kapott díjat, aki a Jézus Szíve Család alapítójaként az elsőcsütörtöki szentségimádások több évtizedes szervezője. 
Kürti Eszter, a rózsafüzér társulat újjászervezéséért, s a Jézus Szíve Család alapítójaként és imacsoport-vezetőként végzett több évtizedes szolgálatáért vehette át a díjat. Pappné Erzsébet, a rózsafüzér társulatban csoportvezetőként nyújtott ténykedéséért s a templomi virágdíszítésért kapta a díjat, Deliné Kenedy Anikó fáradhatatlan munkájáért, plébánia- és templomtakarításért kapta a díjat. Szijjártó Teréz az imacsoportban, valamint a rózsafüzér társulatban végzett szolgálatáért vette át az elismerést, Kókai Irén a rózsafüzér-társulatban végzett munkájáért, a templom virágdíszítéséről és takarításáról való gondoskodásáért. 

Szalay házaspár Fotó: MW


Fábián Sándor több évtizedes kántori és karnagyi szolgálatáért, valamint az orgonák tervezéséért, építéséért és karbantartásáért vette át a díjat, Réti Gyula a templomi elektromos hálózat kiépítéséért és karbantartásáért, illetve több évtizedes képviselő-testületi tevékenységéért. Meggyes Gábornak a 466. számú Magyar Cserkészcsapat újjászervezésében vannak elévülhetetlen érdemei, ezért ismerték el, Mászlai István, a Szent Rita Karitászcsoport tagjaként, majd vezetőjeként és a képviselő-testület világi elnökeként végzett szolgálatáért kapta a díjat. A Szalay házaspár az Antióchia közösség háttérszülőiként és szervezőiként, az ifjúságért, a Házas Hétvégés közösségben a családokért végzett tevékenységükért kapta az elismerést, de Miklós képviselő-testület világi elnökeként kifejtett munkáját, Klára hitoktatói szolgálatát is honorálták. Vörös Ferencnek, a plébánia ezermesterének a felújításban nyújtott munkáját, a harangok szerelését, Vörös Ferencnének a rózsafüzér-társulat vezetését, a plébánia életében betöltött tevékeny szerepét ismerték el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában