Emlékek, barátságok és hagyományok éledtek újra a hétvégén a Szántódpusztai Majorságban

Habár az időjárás szeszélyesen a novembert idézte a Szántódpusztai Majorság elszármazottjainak találkozóján, a résztvevők lelkében melegség áradt két napon át. Amikor az első vendégek megérkeztek a régi otthonukhoz, látható örömmel az arcukon tértek vissza azokba az egykori cselédlakásokba, amelyek most szállásként szolgálnak. Itt laktak valaha gyermekként, ezek voltak az első otthonaik, és most újra itt tölthettek egy éjszakát, s ezt mindannyian kivételes élményként éltek meg. Mint ismert, a majorság már 2023 decemberében megnyitotta kapuit, miután egy hosszabb felújításon esett át.

A felújított Szántódpusztai Majorság kapui kitárulnak

Szombaton délelőtt a megnyitón Kresz Tamás intézményvezető, valamint Vízvári Attila, Szántód polgármestere köszöntötte a vendégeket. Az intézmény vezetője arról mesélt, hogyan zajlott a majorság felújítása, mennyi kihívás és erő áll mögötte, és milyen további terveik vannak a fejlesztésekkel kapcsolatban. Miközben szó esett a modernizációról, a régi lakók számára ez a hely nem a változást jelentett, hanem a megőrzés szépségét. Ahogy bejárták a majorság területét, sorra elevenedtek meg az emlékek.

Gyermekkori emlékek, amelyek még mindig élnek

Bíró János és István, testvérként kamaszkorukig éltek a majorságban, lelkesen meséltek gyerekkori élményeikről. – Reggel elindultunk a pusztába, és nem láttak minket a szüleink egész nap. A mezőkön játszottunk, bokrokban bújócskáztunk, fociztunk, és csak akkor mentünk haza, ha már besötétedett – mesélte meghatódottan Bíró János. A testvérek nagyszülei továbbra is a majorságban maradtak, miután szüleik beköltöztek Szántódra. – Mindig itt voltunk a nagymamánál és a nagypapánál – tette hozzá fivére, István. A majorság maradt az igazi otthonuk.

Az asztalok mellett előkerültek a régi, fekete-fehér fényképek is, és mindenki egy-egy kedves történettel járult hozzá a közös emlékezéshez. A két férfi tovább mesélt a gyermekkori játékokról, hogy miként tartották rendben az itteniek a zöldséges vermeket, amelyekben mindig katonás rendben álltak a zöldségek és gyümölcsök. Az emlékek között nem csak vidám történetek szerepeltek. Egy idős vendég szomorú emléket is felidézett. – Még most is látom magam előtt, ahogy a nagypapám sírva adta be a lovait a közösbe a téeszesítéskor – mesélte az egykori lakó. – Az volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt úgy igazán megtörve.

Odenwald Nándorné Gabriella egy különleges emléket is magával hozott. Egy lapot 1929-ből, amit dédnagyapja, Kovács József, a szántódi gazdasági cseléd kapott a Földművelésügyi Minisztériumtól a szorgalmáért és példás hűségért.

 Gabriella annyira kötődik Szántódpusztához, hogy utolsó kívánsága is az: amikor eljön majd annak az ideje, hamvait a majorság temetőjében szórják szét, ahol az ősei is nyugszanak.

Egy néprajzkutató öröksége

Miközben a vendégek körbe járták a megújult majorságot, a találkozó egyik különleges pillanata volt, amikor Boross Marietta néprajzkutatóra emlékeztek közösen. Az országosan is ismert és elismert néprajzkutató Szántódpusztán született 1920-ban, édesapja a majorság intézőjeként tevékenykedett, és ez az otthon adta meg a keretet későbbi kutatásainak. Feldolgozta a hely régi magyar népművészetét és a puszta életét, amit szívügyének tekintett. Neve mára egy sétányt díszít, amely körülöleli a majorságot. Tiszteletére névadó ünnepséget is tartottak az egybegyűltek, ahol Garbera István, kaposvári népi iparművész beszélt Boross Marietta munkásságáról, amely nemcsak a majorságot határozza meg, hanem az egész régió történelmének megőrzését is. A hely szellemét idézte a délutáni vendég Récsei Ilona is, aki az egykori épületekről mesélt.

Búcsú és ígéret

A találkozó első napját mise és zenés mulatsággal, nótázásal fűszerezett vacsora zárta. Bár a vasárnap reggelre tervezett kenyérsütést a viharos szél meghiúsította, a közös reggeli így sem maradhatott el, és az egykori lakók egy utolsó beszélgetéssel zárták a hétvégét.