2013.09.05. 17:11
A marcaliak bármikor a kórház vezetéséhez fordulhatnak
Szerdán a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Marcali Telephelye előtt a Jobbik megyei elnöke által tartott sajtótájékoztatóra reagált a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Igazgatótanácsa.
– Amennyiben a marcali lakosoknak bárminemű szakmai kérdése, felvetése lenne, azt a kórház vezetése felé bármikor megtehetik, és azokra az adott lehetőségek között megoldást találunk, mint eddig is. 2013. február 1-je, az integráció dátuma óta ezt tesszük, érdemi betegellátási zavar nélkül, a korábbiakkal ellentétben biztosítva a teljeskörű progresszivitású betegellátást – áll a közleményben.
– Tekintettel arra, hogy hónapok óta szinte nincs olyan hét, amikor a marcali kórházi ellátás ne kerülne valamely politikai erő zászlajára, a marcali betegek és az egyesített kórház ellátási kötelezettségéhez tartozó közel 400 ezer lakos ellátása érdekében szerencsésnek tartanánk, ha a kórház munkatársai zavartalanul végezhetnék felelősségteljes, nehéz feladatukat – tájékoztattak. – Ismételten, határozottan elzárkózunk bárminemű aktuálpolitikai megnyilvánulástól, most és a (közel)jövőben is.