2012.07.27. 11:38
Külföldi rendszám miatt kell „bujkálni” a rendőrök elől?
A múlt heti teljes kitereléses sztrádaellenőrzés napján kellett a Balatonról Budapestre mennie magyar rendszámú autó által vontatott német rendszámú lakókocsijával – inkább a hetes úton a hosszabb menetidőt választotta, nehogy egy „félretájékoztatott” rendőr levegye a lakókocsija rendszámát.
Két éve él a lakókocsi-tulajdonos Németországban, bejelentett lakóhellyel rendelkezik ott, ám Magyarországon is van ingatlana, sőt, vállalkozása is – egy-két nyári hónapra ezért hazatér Zamárdiba, mint most is. – Hallottam, hogy megszigorították Magyarországon a külföldi rendszámú autóval történő közlekedést, gondoltam hát, megtudakolom az illetékes szervektől: milyen feltételekkel közlekedhetek odakint vásárolt, német rendszámú lakókocsimmal? – kezdi történetét a férfi.
– Hét hatóságot kerestem meg telefonon, vagy írásban, s milyen szerencse, hogy ilyen kitartó voltam. Míg ugyanis akadt, ahol nem voltak hajlandók állást foglalni, a rendőrség szerint nincsen jogom német rendszámmal használni, a Somogy megyei közlekedés-felügyelet azonban hetedikként megnyugtatott: teljesen egyértelmű a helyzet, mivel életvitelszerűen tartózkodom Németországban, lakásom is van odakint, nem vonatkozik rám az, hogy csak magyar rendszámmal közlekedhetek.
A Németországban élő exbalatoni panaszos mutatja az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának ettől homlokegyenest eltérő írásos állásfoglalását, miszerint csak „magyar hatósági engedéllyel és jelzéssel vehet részt a közlekedésben...mivel magyarországi lakása is van, belföldi üzembentartónak minősül”.
A lakókocsi-tulajdonos nem győzi sorolni kérdéseit: – Ez alapján tehát ha egy rendőr megállít, leveszi a rendszámot és meg is büntet? Nagyon sok hozzám hasonlóról tudok, akik ugyan odakint élnek, de a Balaton-parton is van ingatlanjuk, ők mind jogtalanul közlekednek külföldi rendszámú autójukkal? S mi van, ha én nem járok végig hét hatóságot és például annak a tájékoztatásnak hiszek (mert ilyen is volt), hogy fizessek regisztrációs adót és akkor mehetek vele. Vagy az említett ORFK-levélnek és magyar rendszámot tétetek a lakókocsira? Németországban meg majd ezért büntettek volna meg? Hogyan lehet egy jogszabályt ennyi féle képpen értelmezni?
Én a törvényt végigolvasva sehol sem találtam, hogy magyarországi lakással nem rendelkezhetek, csak így lehet külföldi rendszámom – az ORFK mégis erre hivatkozik. Nonszensz, de szerintük az is probléma, hogy a vezető és az üzembentartó is én vagyok – ha tehát németországi szomszédom német autóját hozom el, akkor minden rendben?