Egyszer hatodikként végeztek, ezt szeretnék most felülmúlni

2024.08.28. 15:08

A dobogó közelében zárna a Somogysárd

A Somogy vármegyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a mostani szezonban még öt csapat nem veszített pontot, köztük a Weimann Gábor vezényelte Somogysárd SE együttese.

Fenyő Gábor

Fotó: Lang Róbert

– Mikor kezdték Somogysárdon a nyári felkészülést?
– Július közepén álltunk újra munkába – kezdte Weimann Gábor, a Somogysárd SE mestere. – Heti három edzésünk volt, s három felkészülési mérkőzésen csiszolódott a társaság.

Somogysárd-PMFC
A MOL Kupában a Pécset fogadta a Somogysárd Fotó: Lang Róbert

– Az előző bajnoki szezonban amolyan döntetlen-specialista volt a somogysárdi együttes.
 – Tény és való, hogy nekünk volt a legtöbb döntetlenünk. Ha jól emlékszem, tavaly ősszel volt egy öt mérkőzésből álló szériánk, ahol rendre egy pont jutott.

Döntetlen-specialista volt a Somogysárd 

– Hány hellyel végezhettek volna előrébb, ha a kilenc egy pontos mérkőzés közül behúzzák a nyerhetőket?
– Jó kérdés, hiszen tényleg voltak olyan meccseink, amelyeket nyerni kellett volna, de voltak bravúrpontjaik is. Ráadásul több olyan mérkőzésünk volt, ahol nálunk gyengébb csapatok vertek meg minket. Összességében szerintem akár 9–10 ponttal is szerezhetünk volna többet, ha minden a terveink és az elképzeléseink szerint alakul.

– Vagyis akár még a dobogóra is kerülhettek volna.
– Azt azért nem állítanám, de annak a közelében zártunk volna.

– Az idén milyen tervekkel vágtak neki a bajnoki sorozatnak?
– Bár az utolsó pillanatban módosult a csapat szerkezete, mégis szeretnénk a dobogó közelében zárni. Ha az emlékeim nem csalnak, a Somogysárd eddigi legjobb helyezése egy hatodik hely volt. Ezt szeretnénk most felülmúlni.

– A hétvégi Nagybajom elleni bajnokijukat elhalasztották, mivel a Pécsi MFC csapatával játszottak Magyar Kupa-mérkőzést.
– Finoman fogalmazva az a meccs nem a miénk volt... A 9–1-es végeredmény ellenére nem tragédiaként fogjuk fel a dolgot: már gőzerővel a hétvégi Toponár elleni rangadóra hangolunk és koncentrálunk. Egyébként is Somogysárd 1300 lakosú település, Pécsen pedig több mint százszor annyian laknak...

– Az idei bajnoki szezont százszázalékosan kezdték: a nyitányon Tabon nyertek 5–2-re, majd a Barcsot verték hazai pályán 2–1-re.
– Mégis csak (sokkal) jobb mutató, mint az egy évvel korábbi... Akkor ugyanis (mindkétszer) kikaptunk a barcsiaktól, a tabiakkal pedig döntetlent játszottuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában