Elrabolva

Első hallásra talán még furcsán is nézhetnénk, hiszen mindennapi problémáink sorában, talán az első tízben sincs annak megoldása, hogyan ne raboljanak el bennünket, vagy kényszerítsenek napi szinten prostitúcióra. Ugyanakkor, ha már ilyen komoly kezdeményezésekkel is próbálnak az ingerküszöbünk fölé férkőzni, akkor azért sejthető, nem vesszük elég komolyan a problémát. Pedig, ha valami biztos, akkor az az, hogy a világ mostanában békésebb hely már nem lesz. 
Régen – még az online világ előtti korban – gyakran elég volt annyi óvintézkedés, hogy megtiltottuk gyerekeinknek, hogy idegenekkel szóba álljanak. Keményebb vidékeken ezt még kiegészítettük egy „ha idegen közelít hozzád, fuss” paranccsal, és ezzel szabtuk gátját az emberkereskedelem kevésbé kifinomult formájának. 

Az interneten senki sem idegen, sőt minimum haver

Ma már más világ van. Az interneten senki sem idegen, sőt minimum haver. Már a 14 évesek is rendszeresen kimaradnak éjszakára, mert ők már nagyok. Italt is kapnak megközelítőleg mindenhol, csak erről senki nem szeret beszélni. Viszont így együtt, ezek már olyan változások, melyekbe szinte kódolva lehet a baj. 
A magunk módján küzdünk ellene, hisz már lassan az illemhelyre is kocsival visszük szemünk fényét, vagy ha ez nem elég, az online teret vadítjuk meg „fekete kisbusz járt az utcánkban, vigyázzatok” történetekkel. A nagy pénz, könnyű munka ígérete azonban még ragad el fiatalt. 
A felelősség pedig a miénk, szülőké, felnőtteké. Mert azt a legkönnyebb elcsábítani, akinek nincsenek gyökerei, hite és reménye a világban, amelyben él. Ezeket csak mi adhatjuk meg.